és holnap oviba megy. pénteken elbúcsúztunk a bölcsiből, ahova már hónapok óta nem nagyon jár, de előtte sokat. szülinapoztunk is. vittünk emlékbe egy versikét, szépen megcsináltam, bekereteztem. ők is csináltak Eszternek egy minnie-s emléket. elolvastam és folytak a könnyeim. tudom, hogy nagyon szerették/szeretik Esztert, mondták, hogy majd látogassuk meg őket és majd had érdeklődjenek Eszterről. mikor elkezdett járni, még nem ment. annyira pici volt. 14 hónapos. az egyik dadust, a nagy kedvencet, aki a legtöbbet foglalkozott Vele, majd néha szeretnénk elhívni babysitterkedni, úgyhogy nem szakad meg Vele a kapcsolat. sőt felajánlotta, hogy ha kozmetikushoz megyek, akkor nyugodtan adjam be addig Lázárt arra a fél órára. szóval könnyes búcsút vettünk a Kalimpától.
az itthoni szülinapozás jól sikerült, de jövőre nem így lesz. két napig tartott, szombaton nagypapáék és Zorkáék, ma Nagyiék meg Olivérék voltak. mindkét nap délelőttől estig. elfáradtunk. Anyu marad a héten, hogy tudjak menni Eszterrel oviba beszoktatni. nem hiszem, hogy nagyon szükség lesz rá, de egyelőre azt hiszik, hogy csak apja van a gyereknek és az óvónénikre, foglalkozásokra is nagyon kíváncsi vagyok.
szóval 3 éves a kislányunk.
testsúly: 14 kg, magasság: 92 cm, fogak: passz, de alul elöl a 2 szemfog között csak 3 nőtt ki
tudom elfogult vagyok, de nagyon kedves, bájos, cserfes és jó humorú és mindenki levesz a lábáról, babapapa elolvad Tőle ("most elolvadsz?" és két kis karjával öleli a nyakát)
beszéd: minden nap tátva marad valamin a szánk. hihetetlen választékosan beszél. ("ez nagyon jó móka!" "ez már igazán tetszik nekem!"), rengeteg dalt ismer (ha én nékem sok pénzem lesz, érik a szőlő, hová mész Te kis nyulacska a legújabbak, kis segítséggel elmondja az Altató c. verset, számol 30-ig, angolul 10-ig tökéletes kiejtéssel (hála Dórának és bpapának:) és hihetetlen dolgokat mond (köv. bejegyzés aranyköpések) az "l" és "r" betű sokszor "j", a skanzen=kanzen, spongyabob=pongyabob
kedvencek: babázás, lego duplo, szinezés, gyurmázás, (kirakó most háttérbe szorult), Lázár, Papa, Mama, NAgyi, Nagypapa, Zorka, APG, husi, paprika, csokis keksz
mozgás: páros lábbal ugrik, majdnem bukfencezik, futóbiciklivel megy (bár még a lába nem ér le rendesen:) és sokat táncol, riszál. Ő a művésznő és mindig előad egy produkciót. énekel, "furulyázik" (síppal vagy szájharmonikával) vagy táncol, majd meghajol és "megköszöni a tapsolást"
amivel a bölcsiből búcsúztunk:
icipici házikóban icipici ágyikók.
Oda járt, járdogált egy icipici kis Manó,
Beushoz, Marcsihoz, Orsihoz és Verához.
Icipici lencsi lányka sok mondókát tanult ott,
énekelt és sokat táncolt akár csak a Mackósok.
Amikor jött a nyár, kicsilány lett lencsi lány
s jövő héttől ő már bizony óvodába járdogál.
Megmaradnak a szép emlékek,
ma sincs vége a mesének,
ma sincs vége, sosincs vége,
Már az első lépéseimnél velem voltatok...
Köszönöm azt a sok szeretetet, gondoskodást, türelmet, amit Tőletek kaptam.
Eszter(ella)
és ami a Minnie-s emléklapon áll:
"Kedves Eszterke! Kedveségeddel, bájoddal, törékenységeddel mindenkit elvarázsoltál! Maradj ilyen a jövőben is! Szeretettel gondolunk Rád!"