lassan egy éve dolgozom. hihetetlen. kb. azóta szeretném megírni ezt a posztot. most megpróbálom, bár nem lesz könnyû, lehet csak többszöri nekifutásra sikerül....
szóval még a pocakomban volt Manó, mikor megállapodtam a fônökömmel, hogy januárban visszajövök. erre készültem, így alakítottam az életünket, sokat jártunk gyerekek közé, sok bölcsit megnéztem, mire megtaláltuk a mostanit, ami minden hozzá fûzött reményeinket beváltotta. Eszter imádja, Esztert imádják. hiányzott a munka (fôleg babás dolgokat tervezünk:D), a társaság. igaz nem számíthattam senkire, nem volt segítségem, nem volt egy szabad órám, maximum hétvégén, de akkor meg örültem, hogy hármasban lehetünk.
a januári két hét beszoktatás után dolgozni kezdtem napi 6 órában, heti 5 napot. általában én vittem, én hoztam Manót.
most decemberben napi 6 órában, heti 4 napot dolgozom (július 1 óta), hetente 1-2x babapapa viszi bölcsibe, az esetek 99%-ban én megyek érte. bár múlt héten 2x is Ô ment érte, mondjuk az a hét volt a leghúzósabb az egész évben. vagyis az egyetlen húzós hét.:)
most egy hónapban kb. a napok felét tölti bölcsiben Manó, a másik felében vagy én vagy havi egyszer Anyuval van pár napot. ha 4-5 napot nincs bölcsiben, utána napokig minimum csak fél óra után tudom elhozni a bölcsibôl.
az elsô idôszakban majdnem sírva fakadtam, mikor megláttam a metrón egy gyereket. nagyon lelkiismeretfurdalásom volt. minden percet Vele töltöttem. tavasztól leginkább a játszótéren. imádtam azt az idôszakot. de most tél van. sötétben érünk haza. elmegyünk vásárolni vagy beugrunk valakihez a vecsési fórumról. sokszor tv-zni szeretne, én addig gyorsan összepakolok vagy mosok, utána meg már olyan gyorsan vacsi, fürdés, alvás...
igazából most a múlt heti hajtás miatt van nagyon manó-hiányom, de holnap otthon leszünk kettesben. aztán karácsonykor meg kb. 2 hetet. már alig várom.
sajnos már régen éreztem azt, amit még pár hónapja, hogy a munka csak másodlagos volt. mikor kettesben voltunk vagy hétvége volt, de akár csak du is, olyan volt, mint mikor még otthon voltam. egyáltalán nem gondoltam a munkára, a szürke hétköznapokra. most már végiggondolom, hogy másnap mit kell vinni a bölcsibe, hogy lesz a nap, mikor nem dolgozom, Eszter mikor megy a Nagyihoz, stb. akkor meg csak együtt voltunk, mintha nem lenne másnap. tudom, vagyis remélem, hogy ez az érzés visszajön és akkor megint 100%-ig biztos leszek benne, hogy jó döntést hoztam. már csak azért is, mert hiszem, hogy csak egy kiegyensúlyozott anyának egy kiegyensúlyozott kapcsolatban lehet csak kiegyensúlyozott a gyermeke. nekem ehhez vissza kellett jönnöm dolgozni, hogy legyenek más kihívások is, hogy egy kis idôt lecsípve egyedül nézegethessek egy boltban, hogy ne azt érezzem, hogy pelenkázásból, etetésbôl áll egy nap és csak ezekrôl tudok beszélni is.
amúgy meg néha már alig várom, hogy megint otthon babázhassak....:)
