egy hete olvastam egy cikket, ami elgondolkodtatott. arról szólt, hogy a szerző babát szeretett volna, mert aranyosak, öreg korában ne legyen egyedül, stb., de soha nem gondolta volna, hogy ennyire jó illatú, aranyos, vicces, stb.
én mielőtt anya lettem, nem gondoltam/tudtam hogy:
- (bárhogy is fogadkoztam) én is csak Róla tudok beszélni, ha véletlenül nem, akkor Őt nézem vagy legalábbis Rá gondolok
- folyamatosan lelkiismeret furdalásom van hogy nem foglalkozom Vele eleget
- a babaillat nem a johnson babacuccoktól van, hanem az anyatejtől és ennél finomabbat még nem éreztem sohasem (még ha néha savanyú szaga is van)
- éjjel mielőtt felkelne, én már fent vagyok (előtte még az órára sem keltem fel)
- egy mosoly könnyet csal a szemembe
- ha alszik, akkor alig várom hogy felébredjen
- kikapcsolódásként a képeit rendezgetem, babás fórumokat/babaújságot olvasgatok, babakocsit kutatok, bababoltban vásárolok (ha egyik sem, akkor blogot írok Róla:)
- hónapokig nem vásárolok magamnak semmit, mert sokkal nagyobb örömet okoz, hogy Neki vásárolhatok
- megértem miért lesz a kolléganőm szeme könnyes, ha a kisfiáról beszél
- egy tarkó lehet ennyire édes
- rájövök, Anyukám valószínűleg nem is a csirke hátát szereti a legjobban
- minden nap más és mennyit fejlődik napról-napra
folyt. köv.
